Eddig 0 hozzászólás érkezett.
Címkék:
Tisztelt Papp György úr!
         
  
       
  
      Elnézését kérem az alkalmatlankodásért, de az imént tettem le a kezemből a Lovasíjászat és őstörténet című könyvet, és annyira megragadott a lovakkal kapcsolatban megírt rész 

Tisztelt Papp György úr!

 

 

Elnézését kérem az alkalmatlankodásért, de az imént tettem le a kezemből a Lovasíjászat és őstörténet című könyvet, és annyira megragadott a lovakkal kapcsolatban megírt rész 

 

– mondom, végre valaki, aki a gyakorlat oldaláról közelíti meg a dolgokat, úgymond „ergonómikusan”, hogy elragadott az írási kényszer, több okból is... Egyrészt, hogy megosszam Önnel a véleményem a leírtakról, ha nem veszi tolakodásnak. Másrészt, megfogott a nyeregkészítéshez kapcsolódó mondandója.

A nyílvesszők alapanyagáról most nem igazán szólnék, de ott kell keresni a megoldást, ahol sokan tapogatóznak, csak nem vállalják be. Az erdők közelében, csak épp nem a rönkfáknál. Volt egy erdős-pusztai társulás akkoriban, amelynek a tipikus állományalkotói egészen a Kárpát-medencéig egyöntetűen megvoltak, és a földtörténeti kor ezen szakaszát is így nevezték el. Csakhogy a természetföldrajzos, vagy épp biológus legtöbbször nem foglalkozik régészettel, és még kevésbé a nyílvesszők készítésével. Így aztán van egy szakterület, van egy másik, és a kettő csak ritkán találkozik, vagy soha. Épp László Gyulának meséltem el az egyik könyvében a solymászatnál leírt szakmai „melléfogásait” amire azt mondta, hogy neki ezt biológiában jártas szakemberek mondták Mire azt válaszoltam, hogy még abban sem igen, de a solymászatban meg végképp nem. Vagyis nem találkozott a két szakterület. Arról nem is beszélve, hogy én világosítottam meg előtte, hogy a sírokban talált, a hortobágyi pásztorkutyákénál kisebb méretű pergők nem gombok voltak őseink ruházatán, hanem a solymászmadarakra rakták azokat, hogy jelezze a madár hollétét a solymászó gazdájának. Hajlamosak vagyunk kiindulni abból, amit most látunk. Pedig épp fordítva igaz. Ha valami jónak mutatkozott másra is, azt később tényleg elkezdték másra használni.

Az íjak felületét pedig valóban meg tudták védeni az esőtől, hogy az enyvezések ne lazuljanak fel, hiszen a tudás ott volt a „kezünkben” a kínai lakktechnika több ezer éves hagyományaiból, a velük fennálló kapcsolatot, és ujgur eredetünket már nem is említve. Mert ez utóbbit, bár sokan megkérdőjelezik, a genetikai vizsgálatok épp azoknál igazolták, a díszítőművészetük nagyfokú hasonlósága, vagy épp azonossága mellett, amely népcsoporthoz magam is tartozom, nevezetesen a matyóknál.(Ősi vonalon kunok vagyunk, amire büszkébb vagyok, mint arra, hogy azt írják a személyi igazolványba: állampolgársága magyar.)

Volt szerencsém személyes ismeretséget kötni László Gyula professzorral, sok egyéb mellett a honfoglalás kori nyergek kapcsán is, még a nyolcvanas évek végén. Nem akarok belemenni az eredetkutatás – akár a kettős honfoglalás-dolgaiba. Nem is feladatom –bár sok történésznek a feladata lenne, mégis a nyelvészeink által kreált közvetlen finn rokonságnál ragadtak le, amit már maguk a finnek is erősen megkérdőjeleznek, vagy tagadnak.

Sokkal inkább az motivált, hogy a professzor által összegyűjtött nyerges anyagba találjak bebocsáttatást. Merthogy a Kuli Mihály tiszafüredi nyergesmester által használt szerszámokat, és a nyeregkészítés ezen, tőle elleshető fortélyait utolsóként László Gyula gyűjtötte össze, és tekinthette meg élőben. Minden szerszámot magam is lerajzoltam, leméreteztem –mert a professzor közbenjárásával „kiadták” részemre az akkor már vagy 15 év óta meg sem „mozdított” anyagot. Utána következett a múzeumi nyergek megtekintése, méretfelvételezése, rajzolása, és pedig olyan szemmel, hogy miként is lehetne azt újra életre kelteni.

Már akkor rájöttem, hogy bizony a sok egyen-nyereg alá egyen ló kellett volna, ami meg nem volt. Igazán szerencsés az lett volna, mint a méretes szabóság, hogy amilyen lóhoz kell, ahhoz készüljön a nyereg. Az a mozgásszabadság, amit a nyeregtalpak adnak, egy szűkre kifaragott markamránál nem elegendő. Egy ideig termeltettem az erdész ismerőseimmel a természetes Y elágazású kőris, szil, juhar ágakat, hogy majd abból készüljenek a kápák, amelyek nem repednek el középen, mert a fa természetes száliránya oda fut, és összeér. Ennél jobb „ragasztó pedig nincs. Aztán a „kápa” kétoldali szár részei kezdtek hasadozni a természetes szárítás során, meg sem várva, amíg feldolgozásra kerülhet. Aztán úgy maradtak pár köbméter tűzifát adva. Ezért érdekes az, amit Ön is írt. Kíváncsi lennék arra, hogy a kápákat mi módon készíti el. Mert ahogy a kép mutatja, nem természetes Y-ból készültek el, ha pedig mégis (mert a kép kicsit döntött pozíciójából a szálak összefutását ne láthatom), akkor minden elismerésem azé, aki erre a díszítő motívumokat ráfaragta. Mert ahol a szálak összekuszálódnak, például az elágazásoknál, gyökereknél, ott pattan a faragókés hegye, törik, csorbul a véső, akkor meg főként, ha szívós, rugalmas fafajról van szó. Az ilyen anyag gyönyörű mintázatú, de feladja a leckét a megmunkáláskor.

Külön örülök annak, hogy valaki végre hozzám hasonló módon ki meri mondani, hogy a magukat ősi jelképeinkkel teleaggató, épphogy csak kendének ki nem kiáltó, amúgy gyakorta sznob, újgazdag, terepjárós, hétvégi, flaszter-honfoglalók igen devalválják az értékeinket, Ettől leszünk gatyaszagú nacionalisták a hatalmi elit szemében. Vagy ettől is, és tesszük magunkat sárral dobálhatóvá, magyarkodóvá, és még sorolhatnám. Van egy csomó hiteltelen ember, aki pusztán a külsőségekből gondolja eredeztetni a magyarság gyökereit, és imígyen hirdeti magáról a legtöbbször mondvacsinált elkötelezettségét. Utána meg kétpofára eszi az amerikai multikultúrálatlanságot, és tömi a gyerekeit a coca-colával meg hamburgerrel. Angol típusú, vagy mediterrán házban lakik, bekamerázott lakóparkban, vagy épp a külvárosban, ahol feljelenti a szomszédot, ha az jószágot tart. Mert az BÜDÖS!!!De elmondja hogy kertes házban él. Bár egész hétvégén oda-vissza tologatja a fűnyírót a 25 négyzetméteres előkertben, utálja a saját termelésű zöldséget, mert kapáljon a paraszt, vagy megveszem a bevásárlóközpontban szemlélete arra viszi a figyelmét, ahol shoppingolni lehet.

Az autentikusság és a cselekvés együtt kell hogy járjon! De ahol az autentikusság már nem megvalósítható teljesen, ott a cselekvésnek kell bizonyítani. Sajnos az autentikusság kényszere egyes néprajzosokban oly mértékig előbbrevaló –bár maguk sem tudják sokszor a valós dolgokat a helyükön kezelni -, hogy nem veszik észre, ezzel a hozzáállással a cselekvést taszítják el, és öncélúvá válik –ahogy Ön is írta- maga az egysíkú ragaszkodás a külcsínhez, és elsorvasztja azt Pedig ha valaki, akkor én igen ragaszkodom az értékeinkhez, de az előremutató, átmentő, éltető fejlődésnek teret kell adni a megújulás érdekében. És ez ad majd lehetőséget ahhoz, hogy megmaradjon az autentikusság is.

Szóval a nyergek. Ha szakmai titok, tiszteletben tarom. De ha nem az, akkor kíváncsi lennék a felhasznált fafajra, és arra, hogy miként sikerül elérni, hogy a kápa középen ne hasadjon ketté. Mert láttam nem egy olyan huszárnyerget, amiknek a kápája vasból volt lekovácsolva, de középen bizony elrepedt.

No, nem is tartom fel bő lére eresztett mondandómmal, mindenesetre örülök annak, hogy olyat olvashattam, ami arra vall, hogy van még mesterember, aki együtt nézi a funkciót, és a formát, és ezt saját maga meg is tudja valósítani. Elismerésem mindezért!

Alkalmasint szívesen beszélnék Önnel személyesen is, ha erre van mód és lehetőség, és elfogadja egy kibic ilyen irányú közeledését. Most hosszú idő után ismét megmozdult bennem egy csöppnyi alkotói vágy, bár hogy nyerget valaha fogok-e magamnak készíteni, ez most igen megkérdőjeleződik. A jó agár már megvan, a jó sólyom megvolt, a jó ló remélem meglesz. Az íj meg álom marad, mert ugyan annak is utánajártam, és még mielőtt Kassai Lajos elkezdett volna mindezzel foglalkozni, én már rég túljutottam rajta. Azok, akik az öreg Fábián Gyula professzortól személyesen is megtanulhatták ezt néhányan, jórészt nem foglalkoznak vele, ahogy egykori ismereteimből ezt tudom. De a professzor fiával igen jó kapcsolatban vagyok, bár ő is megcsömörlött attól, hogy olyanokat favorizálnak, akik igen keveset „tettek le az asztalra”, vagy ami rosszabb, a pénzért „elkurvultak”.

Köszönöm a türelmét, és hogy soraimat végigolvasta. Ha érdemesít a válaszra, azt szívesen veszem, és előre megköszönöm!

Tisztelettel: Nyeste József

Kelt.: Debrecen, 2008. december 10.

Hozzászólások
Oszd meg a hírt másokkal is!

Hozzászóló neve* (name)

E-mail címe* (E-mail adress)
Hozzászólás* (message)
Biztonsági kód* (safety code)

A hozzászólás nem tartalmazhat HTML kódot. E-mail címe NEM lesz nyilvános!
A hozzászólásokat a támadások kivédése okán a megjelenés előtt moderáljuk. Ezért - a terheléstől függően - némi időbe telhet, amig hozzászólása megjelenik. Köszönjük türelmét!


Köszönjük 1%-os felajánlását és céltámogatásait!
Karahun Örökségvédelmi Alapítvány © 2005-2013
Számlaszám: 72100237-11053411 Külföldről: SWIFT kód: TAKB HU HB
IBAN: hu57721002371105341100000000