Eddig 0 hozzászólás érkezett.
Címkék:
Nagykápás nyereg, Néprajz, Nyeregkészítés, Őseink tudása, Örökségvédelem
Az erdélyi havasok közt fennmaradt nagykápás nyereg mellett ez a füredi nyereg az egyetlen valóban hagyományőrző összekötő szál a honfoglalás kor és modern mindennapjaink idejét illetően. Becsüljük meg, de gondoljuk át kritikai szemmel, hogy a mai viszonyok közt hogyan volna alkalmazható egy füredi nyereg anatómiailag tesztelt reinkarnációja. Az erdélyi havasok közt fennmaradt nagykápás nyereg mellett ez a füredi nyereg az egyetlen valóban hagyományőrző összekötő szál a honfoglalás kor és modern mindennapjaink idejét illetően. Becsüljük meg, de gondoljuk át kritikai szemmel, hogy a mai viszonyok közt hogyan volna alkalmazható egy füredi nyereg anatómiailag tesztelt reinkarnációja.
 
A füredi nagykápás magyar nyereg

Ez a nyereg az utolsó iparszerűen gyártott magyar nagykápás többcélú nyereg.

Az alábbi idézet Füvessy Anikó részletes néprajzi leírása a tiszafüredi nyerget illetően.  A szerző elsősorban tárgyi néprajzi szempontok szerint ír a nyeregről, nem a  gyakorlati nyereghasználat tapasztalatai felől közelít. Ezt pótolandó, a funkcionalitásról a cikk alatt szólunk bővebben.

A tiszafüredi nyereg

     Tiszafüred a XIX. században a Közép-Tiszavidék fontos népművészeti központja volt. 40-50 kilométeres körzetben több kisipari termékét igen kedvelték, leginkább a virág- és madárdíszes mázas cserépedényeit. Volt egy olyan kisipara is, a nyereggyártás, melynek híre az ország határain túlra is eljutott. A köztudat erről a népművészi értékekkel is rendelkező ágról tud
a legkevesebbet.
     1796-ban Váli András "Magyar országnak leírása" című könyvében találunk először arra utalást, hogy itt "nevezetes magyar nyergeket készítenek". Híre azonban már a XVIII. század közepén ismert volt. A füredi nyerget két korabeli költőnk is érdemesnek tartotta versbe foglalni.  Az 1764-ben elhunyt Amade László egyik versében írta: "Teli vólt fogasom füredi nyergekkel". Gvadányi József az Egy falusi nótáriusnak budai utazása című elbeszélő költeményében egy másik, akkor ismertebb nyergesközponttal együtt említette:
"Véltem, hogy ha űlnek paripalovakon,
Igmándi, füredi nyereg lesz hátokon."

furedi_nyereg_jo.jpg



     Gvadányi József gyalogos, majd huszártisztként jól ismerte a huszárok kedvelt nyergét, melyről a Rontó Pálban is megemlékezett: "Másnap kiosztották mind a rimondákat, / Pokrócot, szerszámot, abraktarisznyákat, / Cafrangot, takarót, füredi nyergeket, / Keféket, vakarót, futrás köteleket."
     Fényes Elek a XIX. század közepén Tiszafüred leírásakor azt is kiemelte, hogy "lakosai...híres magyar nyergeket csinálnak, ugy hogy 1819-ben a Porosz kormányszék is vitetett innen két nyereg-gyártó legényt Berlinbe." Poroszországba a város nyergesei azonban már a XVIII. században is kijutottak. Az 1740-1786 közt uralkodó Nagy Frigyes huszárezredei felállításakor már számított szakértelmükre. Kevésbé tudott, hogy Amerikában a XVIII. század utolsó negyedében, a függetlenségi harcok során felállított lovasság szervezésekor, mely a magyar Kovács Mihály nevéhez fűződik, a füredi nyereg is szerephez jutott. Nyomait a western-nyereg még napjainkban is viseli.
     Ezek az adatok mind azt bizonyítják, hogy a XVIII. század második felétől valóban országosan ismert volt a füredi nyereg, s a huszárság révén Európa más országaiban, sőt az Újvilágban is ismerték és kedvelték.
     Mikortól számolhatunk a füredi nyereggyártás jelentősebb kiterjedésével? A XVI-XVII. században Tiszafüred többször elnéptelenedett, a lakosság termelő tevékenysége nem volt zavartalan. Csak a Rákóczi-szabadságharc után normalizálódott a helyzet, nőtt fokozatosan az itt lakók száma. Földesuraikkal kötött, szabadabb jogállást biztosító szerződésük (1701-1702) a füredieket a jobbágyi kötöttségektől egy időre mentesítette, mely a szabad mezővárosi fejlődés alapjait teremtette meg.  Az 1744-ben elnyert mezővárosi rang és a hozzá kapcsolódó évi négy országos vásár engedélyezése a kisiparok megerősödésére is kedvező hatást gyakorolt. Tiszafüred 26 ezer holdas határának nagy részét külterületi állattartással hasznosította. Ennek megfelelően elsősorban az állattartáshoz kapcsolódó mesterségek teljesedtek ki, de erősödött az ártéri erdők anyagára is építő faipar, köztük a nyereggyártás is.
     A füredi nyergesiparról a XVIII. század elejének Heves megyei árszabásai még nem tettek említést. 1741-ben, a megyében a lovas katona felszerelési tárgyai között 1 Ft értékben csak a puszta nyereg szerepelt. Feltételezzük, hogy a füredi nyergesség történetében - összefüggésben az örökösödési háborúkkal - az 1740-1760 közti két évtizednek volt meghatározó jelentősége. Mária Terézia 1741-1762 között a huszárezredek számát háromról tizenegyre növelte. A jelzett időben irreguláris csapattestek is alakultak, melyben a jászkun kerületek tették a legnagyobb erőfeszítéseket, akik a lovak felszerelésében a környező település kisiparára, köztük a tiszafüredi nyereggyártásra is építettek.
     A nyergesek a reguláris hadsereg részéről is sok megrendelést kaptak, mely a fürediek ismertségét országossá tette.  A Habsburg uralkodók kisebb-nagyobb szünetekkel 1815-ig szinte állandóan háborúztak. Európa számos országában is a huszárezredeket magyar módra szerelték fel.
A felszerelési tárgyak közt már a XVI. században említés történt a huszárnyeregről, bár ez a nyereg még a Rákóczi-szabadságharc idején sem volt egységes. A huszárok magyar- vagy katonanyerget, török- és németnyerget egyaránt használtak, de említés történt a kocsis-, továbbá
a pajzánnyeregről is.
   A magyar nyereggyártás történetében a fordulópont a XVIII. század elején következett be, amikor a huszárezredek ruházatát és felszerelését szabályozták. Ekkor egységes nyeregtípusul a magas kápájú baknyerget írták elő. Ilyen típusú nyerget készíthettek ekkoriban Tiszafüreden is.  A hadiipar nyeregre vonatkozó előírásai időnként változtak. Így pl. a XIX. század elején elrendelték, hogy a nyergek első és hátsó kápáját patkó alakú erősítővassal kell ellátni. 1832-től a balesetveszélyre hivatkozva a huszárnyergeken első kápafej kialakítását megtiltották. A nyergeseknek, ha a hadseregtől megrendelést akartak kapni, ezekhez az előírásokhoz alkalmazkodni kellett. Az előírások változása 1868-ban nagy csapást mért a nyerggyártókra. Ettől kezdve a monarchia huszárjai csak olyan nyergeket használhattak, melynek kápáját nem fából, hanem öntöttvasból készítették. Ennek a feltételnek a füredi nyergesek már nem tudtak eleget tenni, hadiipari megrendeléseiket elvesztették. A füredi nyergesműhelyek száma 1854 és 1884 között egyharmadára csökkent.
   Tiszafüred újratelepedése (1690) után nem sokkal, egy 1715-ös összeírás már említést tett egy nyeregcsinálóról, Tokai Mihályról. 1751-ben egy polgári peres eljárásban esett szó Tiszafüreden gyártott nyergekről, melyek díszesebb kivitelűek lehettek, ha értéküket 2-2 Ft-ban állapították meg. A nyergeket a városi magisztrátus egyik tagja vitte Egerbe, de árával nem számolt el. Az 1760-as években két peres eljárás is említette a város nyergeseit. Az 1766-os eset egyszerű kocsmai vetélkedés volt; Tapasztó Mihály saját nyergeit jobbnak tartotta, mint öreg Kováts András és fiai által készítetteket. 1765-ben Nyihos Pál nyergesmester árvái perelték mostohatestvérüket, Nyihos Jánost, hogy apjuk eladott nyergeinek árát elitta. A per több fontos, nyereggyártásra vonatkozó információt is tartalmaz. Így megtudjuk, hogy a megrendelésre előpénzt vettek fel, a kápák készítésére alkalmas bükkfákat pedig Cserépfaluból szerezték be, ahol erre a célra külön megbízottat alkalmaztak. A két perben nyolc nyerges nevét említették meg. Leszármazottaik nagy része a XIX. században is nyereggyártással foglalkozott.
     A XIX. század elején mintegy 25-30 nyergesműhelyről van tudomásunk, az ott dolgozók nagy része nyergesdinasztiához tartozott (Labancz, László Nyerges, Gyöngyösi, Harditsai, Kuli, Vereshajú Juhász, Tapasztó, Gyulai, Kovács, Nyerges Nagy, Szatmári). 1822 körül szervezték meg céhüket, nyeregbehívó táblájukra, melyet a Néprajzi Múzeumban őriznek, ezt az évszámot is belevésték nyereggyártó szerszámok és egy nyereg elölnézeti rajzával együtt.
     Munkájukra a szabadságharc idején is számítottak, hadiipari megrendelést kaptak már 1848 őszén. 1849. február végén, a hadiipar keletre telepítésekor 18 füredi mestert és 1 legényt köteleztek nagyváradi munkavégzésre. A füredi nyergesek ekkor Kossuth Lajoshoz egy kérelemmel fordultak: �utolsó piheségükig a legtisztább szívvel, teljes igyekezettel szolgálnak édes hazájuknak�, de kérik, ne kelljen városukat elhagyniuk, mert nem lesz, aki földjüket, szőlőjüket megművelje. Kérelmüket figyelembe vették. A váradi munkát egy hónapra szűkítették, de a mestereknek hazatértük után otthoni munkavégzést írtak elő.
     1868-tól, a hadiipari megrendelések elvesztésével ez a virágzó foglalkozás gyorsan hanyatlott.  A XX. század elején a kisiparral foglalkozó munkák
a füredi nyereggyártást már meg sem említették. A közlekedési lehetőségek gyors változásával egyre kevesebb nyeregre volt szükség. A parasztok nyerget már alig vásároltak, csak a pásztorok és a nyeregből hajtó debreceni taligások keresték még. A csökkenő igényeket három idős mester: Kuli Mihály, Nagy József és Gyöngyösi István elégítette ki.
     Kuli Mihály tartott ki a legvégsőkig. Mesterségére és nyerges elődeire igen büszke volt, a füredi nyereg hírét magaköltötte versbe foglalta:


Tisza partján Tiszafüred,
Ott készült a híres nyereg.
Ezen lovagolt a király,
Mit bizonyít Kuli Mihály.


     A mester a múzeum elődjének, a Tisza-Füred Vidéki Régészeti Egyletnek 1918-1921 között több nyerget is adományozott, melyre nevét és a készítés idejét is ráírták. Nála jegyezte fel a nyereggyártás szakmai fogásait jeles régészünk, László Gyula, mely a honfoglalás kori nyereg rekonstrukciójához nyújtott segítséget.
     A füredi nyerget kétféle fából készítették. A ló hátára simuló nyeregdeszka vagy nyeregszárny puhafából, általában nyárfából készült, melyet a környező ártéri erdőkből    szereztek be. Az ívelt kápákat keményfából faragták, az ehhez szükséges anyagot már a XVIII. századtól a Bükk-hegységből, Cserépfalu környékéről szállították. Mind a puha-, mind a keményfát három-négy évig szárították, hogy ne vetemedjen el.
     A faragás és a díszítés során a nyerges mellét fából készült mejjdeszka védte. A nyergek készítéséhez kevés szerszámot használtak: faragófejsze, deszkajegyzőfa, szorító, lapos kapocska, gömbölyű kapocska, széles - és keskeny kétnyelűkés, kisfűrész, cirkalom, fareszelő, cifrázókés, cifrázóvasak, bőrhasogatókés, szíjfúró, duplalyukfúró, szorítófa, fakalapács, dörzsölőcsont.
     A nyerges először a nyeregdeszkákat készítette el. A kinagyolt fára a keménypapírból készült deszkaformát rárajzolta, majd körülfűrészelte.
A deszkajegyző segítségével kijelölte a közdeszka helyét, formája ennek is keménypapírból volt. A kápák beillesztéséhez menetesen lefaragta a nyeregdeszkát, kifűrészelte a kengyelszíj helyét, majd szorítóba fogva az utolsó simításokat végezte el.
     Ezután a keményfa kápákat kinagyolta, cirkalommal kialakította formájukat, majd kifaragta a kápák alapját, ezt követően a kápafejeket, melyhez fejszét, gömbölyű kapocskát, széles, majd keskeny kétnyelűkést használt. A nyeregdeszkákat és a kápákat fareszelővel lesimította.  A kápákat és a nyeregdeszkákat még összeszerelés előtt cifrázta. Ezt a nyeregrészek összeszíjazása követte, mely az alkatrészekbe fúrt lyukak és a kötözőszíj segítségével történt. Összeenyvezte a kápát és a deszkákat, majd összeszíjazta. Szíjazás előtt a szíjat pár percig vízben áztatta, s a lyukakba fűzött szíj mellé erősítésül enyvezett fapecket vert. A kápák és a nyeregdeszkák egybedolgozására mindig nagy gondot fordított. Az összeerősítésre szolgáló lyukak mellett a nyeregszárnyakra a szügyelő és a farhám felerősítésére még külön két-két lyukat fúrt.
     Az alkatrészek díszítéséhez cifrázókést, különböző mintájú cifrázóvasat, fakalapácsot használt, majd a nyerget dörzsölőcsonttal fényesre dörzsölte.
A XIX. század második felétől - összefüggésben a népművészet kiszínesedésével -vörös és fekete festékkel is kiemelték a faragásokat, díszítették a nyerget. A díszítéshez nem használtak mintakönyvet. A füredi nyergesműhelyek az idők folyamán ugyan változó, de mégis jellegzetes díszítménykinccsel rendelkeztek. Néhány esetben még az egyes családokat jellemző ornamentikára is rá lehet bukkanni. A dinasztiákat jellemző díszítmények azonosítását igen megnehezíti, hogy a gyűjteményekbe került nyergek a készítő személyére vonatkozó adatot csak elvétve tartalmaznak.
     A puhafa nyeregdeszkák mintázatát ékrovás és mélyített, klasszicista indadíszeket felsorakoztató faragások adták. A díszítménybe sokszor a szereléshez szükséges lyukakat is beépítették, mely főleg a korábbi készítésű nyergeket jellemezte. A XIX. század utolsó negyedétől a díszítésnek ezt a módját már alig alkalmazták. Az aprólékosabb ékrovások megnagyobbodtak, piros pettyek és rozetták egészítették ki az újabb stílusú nyeregszárny-díszítményeket.

  Ezen a képen a szép díszítések mellett van egy elgonolkodtató dolog: a farbőr fűzés feltételezhető helye.
     A keményfa kápákon beütött mintasor, mélyített és domború faragás volt. A legszebb ornamentika a kápák kiemelt részére, a kápafejekre került, mely általában élethű vagy stilizált virágokat, bimbós vagy kinyílt virágtányérokat ábrázolt. Néha a kápa belső oldalát is igényes faragványok, általában leveles virágfüzérek vagy ezek beütött, esetleg még színezett változatai díszítették.
     A legkorábbi darabok virágábrázolása erősen stilizált; megfogalmazásában hasonlatos a honfoglalás kori tarsolylemezek palmettás díszeihez. A hasonlóságot még inkább növeli a faragványok alapjának apróbb pontokkal való kitöltése, mely a IX-X. századi fémmunkák poncolt hátterére emlékeztet. Ezeken a korai darabokon a kápafej mintázatát gyakran szimmetrikus klasszicista indák, illetve ezek pontokkal kiegészített változata is jellemzi.
     Ritka kivétel az a nyereg, melynek kápafejére a nyerges címert faragott. A hagyomány szerint az egyik Kuli-nyerges készítette az 1860-as években. Az igényes munkán a kápákat domború ágsor övezi mind külső, mind belső oldalán.
     A beütött mintasorokat négy-öt cifrázóvas segítségével alakították ki. Ezzel az eljárással rozmaringsort éppúgy ki lehetett alakítani, mint kisebb-nagyobb kinyílt virágtányért, egyszerűbb geometrikus mintázatot. A kápákat keretezték és a kápafej külső oldalát díszítették ezzel az eljárással.
     A faragott füredi nyergek közt csak egy 1869-es darab visel évszámot. Korukat így egyéb sajátosságok alapján lehet meghatározni, mint pl. a kápák dőlésszöge, a faragóstílus, illetve a faragványok színezése. Néhány gyűjteményben kápájukon és kápafejükön vésett és színezett motívumokkal díszített csontbetétes példányokat is találunk. A hagyomány szerint ilyen nyereg Tiszafüreden is készült, de bizonyíthatóan itt gyártott példányról nincs tudomásunk.
     Természetesen nem minden nyereg kapott vésett, rovott vagy domború faragású díszítményt. Az ilyen példányok általában megrendelésre készültek, mint például a címeres nyereg is. Kuli Mihály reklámfogásból a nagyobb tételű megrendelések közé díszfaragásos példányokat is tett. A XIX. században a vásáron értékesített nyergek között is volt díszesebb darab, ára természetesen ennek megfelelő volt. A hadsereg megrendelésére készített nyergek dísztelenek voltak.
     A nyergesek által alkalmazott ornamentikák több technikát és stílust ötvöznek. Népművészeti értéküket a kever technikák, és stílusok harmóniája adja, mely évszázados hagyományokat vitt tovább.(...)
(c) Füvessy Anikó

Néhány gondolatot a funkcionalitás jegyében mindenképpen! A füredi nyereg - ahogy minden nagykápás társa - első sorban harci és munka nyereg volt. A kápaállások szöge és a kengyelhely(!) jó lovastudást feltételezett, és néhány mai tradicionális nyeregkészítő elgondolásával ellentétben, szerintünk egyáltalán nem biztosított "villás" ülést a lovon. Már csak azért sem, mert a "villás ülés" a western lovaglás sajátja, de a füredi nyereg a western stílusnál rövidebb kengyelszíjakkal lovagolható jól. 

Nem is lehetett ez a célja, hiszen ha a kápákat túlzottan a függőleges felé állítják, akkor az pontosan a lovas mozgásszabadságát korlátozná, márpedig harcban, vagy állatok terelése közben igenis nagyon sok helyre van szükség a forgolászás, testsúly áthelyezések, s általában a mozgás szabadsága miatt. A füredi nyereg viszonylag kis kápákkal és lapos kápa állással készülvén, ezt a feladatot tökéletesen teljesítette is. Azonban kiállt vágtára bár felhúzott kengyel mellett szintén alkalmas, lovasíjász vágtára mégsem annyira, mint pl.: a Karahun nyereg rekonstrukció. Egy kép a múzeumból, egy füredi nyeregvázról:

  itt a képen a nyersbőrből készült "farbőr" már régen nem azon a helyen van, mint ahova eredetileg szánták !!! A füredi nyereg rekonstrukciójával próbálkoznak néhányan. A legtöbben ott követik el a hibát, hogy nem veszik komolyan a kápa-állás csapolási szögeit, és meredekebbre készítik az eredetinél. Azután már a farbőr persze túl magasra ugrik száradáskor, és kész a kényelmetlenség...

Ha a füredi nyeregnél a mai készítői betartanának néhány alapelvet, akkor egy kiváló túranyereggel lehetnénk gazdagabbak. Ehhez azonban a nyersbőr fűzésnél nem a múzeumi magasra ugrott száradmányok geometriáját kéne bután másolni, no és komolyan kellene venni a kápák combillesztését, dőlésszögét is, valamint azt, hogy a mai tömeges faanyagok nem elég jók az egy tömbből faragás technikai követelményeinek. Így a kápák néhány év múlva megrepedhetnek.

Techikai azonosságok és a közös történelmi gyökerek miatt nem okoz túl nagy gondot a füredi nyereg elkészítése. természetesen a gombos kápa okoz némi bonyodalmat, de kifaragható tömbösített anyagból is biztonsággal.  Azonban a Karahun nyereg összetett funkcióinak kipróbálása után ezt ritkán kérik tőlünk.


Hozzászólások
Oszd meg a hírt másokkal is!

Hozzászóló neve* (name)

E-mail címe* (E-mail adress)
Hozzászólás* (message)
Biztonsági kód* (safety code)

A hozzászólás nem tartalmazhat HTML kódot. E-mail címe NEM lesz nyilvános!
A hozzászólásokat a támadások kivédése okán a megjelenés előtt moderáljuk. Ezért - a terheléstől függően - némi időbe telhet, amig hozzászólása megjelenik. Köszönjük türelmét!


Köszönjük 1%-os felajánlását és céltámogatásait!
Karahun Örökségvédelmi Alapítvány © 2005-2013
Számlaszám: 72100237-11053411 Külföldről: SWIFT kód: TAKB HU HB
IBAN: hu57721002371105341100000000