Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Címkék:
Hagyományőrzés, Harcművészet, Őseink tudása, Ősmagyar hitvilág, Történelem
Ha csak a külsőségeknél maradunk a nagy hagyományőrzői buzgalomban, akkor idővel nem lehet majd csodálkozni azon, ha mindenki máshogy csinálja. Így csak azt érjük el, hogy hatalmas lesz a zűrzavar a fejekben, és megosztó az érzés a szívekben. Megéri? Ha csak a külsőségeknél maradunk a nagy hagyományőrzői buzgalomban, akkor idővel nem lehet majd csodálkozni azon, ha "mindenki máshogy csinálja". Így csak azt érjük el, hogy hatalmas lesz a zűrzavar a fejekben, és megosztó az érzés a szívekben. Megéri?
 

Szerintem nem. Bármilyen nehéz is, de érdemes közös nyelvet beszélni, ehhez azonban azonos tartalmú fogalmak szükségesek. 

Pontatlan tartalmú fogalmak, történelmi tévedések, módszertani melléfogások tárháza

(Rossz következtetésre vezető adatközlésben tévedni emberi dolog - saját példa lentebb -, itt most fontosabbról lesz szó.)

László Gyula a régészeti módszertan halhatatlan fejedelme megengedhette magának, hogy arisztokratikus eleganciával kijelentse: (szabadon idézve) - "Nem azt mondom, hogy így történt, hanem azt, hogy történhetett volna így is." - Milyen kár, hogy ilyen becsületes tudós csak minden száz évben születik... Manapság a megélhetési őstörténeti pankrátorok vérre menő állvitákban gyilkolják egymást halomra, vagy kötnek véd- és dacszövetséget, miközben csak arról van szó, hogy melyik félti jobban azt a piaci szeletkét, amire rátenyerelt az őstörténeti biznisz tartalomidegen világában.

Romantikus volna egy ősmagyar ökségvédelemre elszánt honlapon megfellebezhetetlen ítéletként hírdetni eredet-történetünket, de nem tehetjük! Azért nem, mert bár a kultúrális örökségünk szerint egyértelműen a szkíta-szarmata-hun-avar eredet vállalhatóbb, mint a nyelvészek által mesterségesen létrehozott finn-ugor származás, azonban nincsenek közvetlen bizonyítékaink, bármennyire erőltetjük is. Hiába ragozzuk a magor, maghar, magyar népnév párhuzamait, attól még az ókori források mélyen hallgatnak a névszerinti magyarokról - egészen a 9. századig. Nem azzal teszünk tehát szolgálatot az ügynek, ha ködös adathamisításokba bonyolódunk. Ezt már megtették egyesek a finn-ugor származás hirdetői közül, miért minősítenénk magunkat hasonló módszerekkel?     

Primitív lelkesedésükben egyesek virtuális könyvégetésben lelik örömüket és a konkurenciának gondolt írókat mocskolják, miközben nem tűztápláló célpont nekik a két évszázadon át maghamisított történelemkönyvek garmadája. Amíg vélt érdeksérelem nem történik, addig gondtalanul érkeznek haza szkíta sír-mellékletből szőrszálhasogató pontossággal rekonstruált maskarákban az uráli finn-ugor(?!) őshazából, vagy éppen egy sámániskola alapkönyvét népszerűsítik százmilliós sportcsarnokok tövében. Persze, az elhatárolódás a finn-ugor származás hirdetőitől az ügyeletesen megfizetett média csatorna függvénye. Mindez egyetlen célnak alárendelt:  a hiszékeny piac megszerzésének.

Miért tehetik meg?

A válasz igen egyszerű! A székely vicc után szabadon: - ...Őskultúra? Az kérem nincs, de vóna rá igény...! No nem a hazugságra, hanem a harcos misztikumra, a szekértáborba tartozás élményére, na és az adrenalindús szórakoztatásra - mégpedig: minden mennyiségben. Alaptőke kérdése, hogy ki hogyan hirdeti magát. Magyarország ma a szektásodás, társadalmi értékválság, történelmi elbutulás terén ott tart, ahol az amerikaiak a 60-as években. Nemzeti önazonosságunk feltámasztására igenis volna igény, éppen ezért különösen nagy azok felelősége, akik magukra vállalják e feladatot.

Pontatlanul használt fogalmak a teljesség igénye nélkül:
Nagyállattartó kultúrák:

Semmiképpen nem jelent kizárólagosságot! A forrásadatok szerint minden nagyállattartó nép rendelkezik a földművelés állattartáshoz(!) szükséges ismereteivel, de a társadalmi rangot, a vagyont nem a földterület, hanem az állatállomány képezi. A földművelés dolga általában az alárendelt népeké, például az etelközi magyarok, honi avarok esetén a szlávoké. Letelepedett életmód földművelés nélkül még intenzív legelőgazdálkodással sem képzelhető el. Így például az avarok esetén – bár továbbra is nagyállattartó kultúráról beszélünk - a letelepedett életmód összes jellegzetessége tetten érhető.

Nomád:

Sokszor a nagyállattartó kultúra helyett használják, holott nem ugyanaz. A nomád jelző az állatok élelmének megszerzési módját jelenti, vándorlást feltételez az évszakonként változó legelők szerint. A nomád tartásmódból nem következik a helyhez kötött élet ismeretének hiánya! Aki már állított jurtát saját kezűleg, nagyon jól tudja, milyen nagy szakértelmet, mekkora összehangolt munkát jelent. Egy biztos, két hét múlva háromszor is meggondolná, hogy odébb vigye néhány kilométerrel. Nem is erről van szó! A jurta-használat és a nomád már megint nem azonosítja egymást, sőt, a mai nomádok szívesebben használnak egyszerű hordozható sátrakat, és jurtáik többnyire évekig állnak egy helyen. A felgyői ásatások szerint (László Gyula, Méri István) így volt ez Árpád népénél is, hiszen a jurtákat körülvevő árkokból évtizedes háztartási hulladékot sikerült kimutatni. Használjuk tehát óvatosan a nomád jelzőt, és semmiképpen ne azonosítsuk egyfajta kulturális minőséggel.

Szilaj, rideg:

A huszadik század eleji népi romantika terméke - sajnos hamis tartalommal telítődve. Állattartási módszerként, mi több: életmód azonosítóként terjedt el a köztudatban. Pedig nem az, pusztán bizonyos elkülönítetten kezelendő állatcsoportokat jelöl, például a tenyésztésből kivont kiöregedett mének, bikák csapatát. A Hortobágyon az antiszociális mangalica kanok csapatát is ridegdisznóknak nevezték! A „szilaj csikó” fogalmi zűrzavar, hiszen a csikónevelés csak ménesi szocializációban működik. Természetesen az elcsapott nagyállatok természete idővel visszavadul, így a „rideg”, illetve „szilaj” egyfajta nehezen kezelhető viselkedéssel egyenlő.

Primitív, ősi:

Nem kell ahhoz különös képzelőerő, hogy belássuk, a kettőnek egymáshoz semmi köze! A pattintott kőkorszak embere bárkit leiskolázna ma a kövek tulajdonságainak ismeretéből, vagy hogy ne menjünk messzebbre: a hortobágyi csikósok a rájuk bízott több száz állatot egyenként be tudták azonosítani a legapróbb jelek alapján. A fejlettség megítélése a mai viszonyok kivetítésével jár együtt, tehát óhatatlanul félrevezető. Többek közt tipikus példa erre a „primitív ősnyelvek” feltételezése. Közeli tanulság: a magyar nyelv úgy az utolsó száz év alatt a lóval kapcsolatos szókincsének 90 %-át elfelejtette. Mikor volt tehát fejlettebb?

Finn-ugor ősnép, finn-ugor ősnyelv

Ez az elmélet egy halászó-vadászó erdőlakó Urál környéki népről beszél, és már az utolsó jégkorszaktól eredeztetően ott élő „ősmagyarokról” mesél. Magáévá teszi a sztálini szovjet tudomány egyik kedves – majd pedig vitatott - tételét, az úgynevezett nyelvcsalád elméletet. Közös ősnyelv, közös ősnép… A cáfolathoz azonban elég abból kiindulnunk, hogy a gyűjtögető halász-vadász  életmód  nem tűr meg 100 négyzetkilométerenként egy tucat embernél többet. Egyszerűen ilyen irdatlan nagy erdő kell ennyire kevés ember eltartásához. Erre akár a mai szibériai népek néprajzi vizsgálata is elég bizonyíték. Ilyen népsűrűség mellett a nyelvi kommunikáció minimális, talán a legszükségesebb „kereskedelmi” fogalmak alapszavainak kialakulására van esély.

Akkor mit kezdjünk azzal a 600 szóval, mely kétségtelenül mutat rokonságot a közismerten finn-ugornak nevezett népek nyelvével? Először is: eltérő százalékban, másodszor: a legtöbb szó a magyarban van, mintegy a magyarban integrálódik a tucatnyi „rokon” nép ilyen-olyan hangtani bravúrokkal kimutatott rokon szava! Tőlünk tanulták? Hát máshogy hogyan magyarázhatnánk ezt a kőkemény nyelvi matematikai statisztikát?
Ugyanakkor a legvadabb finnugristák is vallják:  a nagyállattartó szkíta kultúra hozta ki az erdőlakó kőkorszakból a finn-ugor népeket, vagy egy részüket. Már csak meg kellene fordítani a gonolatmenetet: - eleve ez a szkíta kultúra volt a mi népünk kultúrája, és a „finn-ugor” népek általunk és tőlünk tanultak szavakat, vagy akár életmódot is, ami már nyelvi kölcsönhatás nélkül elképzelhetetlen! A többit most ne részletezzük, őstörténetünkről itt olvashat átfogó tanulmányt.  

Táltos-hit, sámán-hit:

Ez annyit ér, mintha ma azt mondanánk: püspök hitű, esperes hitű. A hagyományőrző műsorok visszatérő baklövése a táltos és a sámán szerep összekeverése. Vagy ami még szomorúbb: a színtiszta sámánozás. Pedig a kettő úgy aránylik egymáshoz, mint tudós főpap az udvari bolondhoz. Ha valaki a magyarság népmesekincsében, esetleg korabeli forrásokban akár csak egy utalást talál a sámánra, akkor szóljon, mert onnét kezdve semmi sem igaz!

Pogány:

Érdekes örökségünk e szó, középkori tartalma (hitetlen) egyenértékű a legnagyobb rosszal, azaz értékítélet, tehát tudományos azonosításként használhatatlan. Nyilvánvalóan fából vaskarika a „pogány vallás”, pogány kultúra, stb… kifejezés is, mert önmagában ellentmondás, hiszen fordíthatnánk így: hitetlen hívő, hitetlen kultúra. A kereszténység ismerete már i.sz. 200-300 körül része a nagyállattartó kultúrának, későbbi kizárólagossága tisztán a politikai akarat terméke.

Néhány terep a módszertani melléfogásokhoz, természetesen NEM megkérdőjelezve az ismeretterjesztés alábbi lehetőségeit:
Ősmagyar életmódtábor:

A táboroztatás ártatlanul hasznos tevékenység, azonban az életmód jelző már többet takar vakációzó gyerekek gondtalan szórakoztatásánál. Nem baj, ha a résztvevők jurtában laknak, kecsketejet isznak, kicsit lovaznak is, kicsit íjászgatnak is, és nem fürödnek minden nap. Azzal sincs (önmagában!) gond, ha a régészek finn-ugor tudatú rétegei szerint a szlávoktól eltanult, mások szerint csak káposztásveremnek használt földházakba szállásolnak a táboroztatók. Az viszont erősen megkérdőjelezhető, hogy ha ebből, vagy abból azt a kötelező következtetést vonatjuk le: lám így, és csak így élhettek eleink.

Ősmagyar harci bemutatók:

A legtöbb tévedést a történelmi korok laza – olykor jóindulatúan lelkes - egybekeverése okozza. Ha valakik szerint a szkíta-hun-avar-magyar rokonság vállalható, esetleg mások (elég kevesen szerencsére) még az uráli finn-ugorok reinkarnációját szeretnék népszerűsíteni, - lelkük rajta. Azonban a külsőségekkel jobb óvatosan bánni. Egyetlen régész sem állíthatja, hogy a sír-mellékletek tárgyai egy-az-egyben és minden korszakban a hétköznapok használati tárgyai lehettek. Aki tehát a korhűség miatt kritikátlanul azonosítja a halotti kultusz „külsőségeit” az (ismeretlen) élő gyakorlattal: tragikomikusan téved. Ha még ezt megtetézi a történelmi korok egybemosásával, akkor pedig kész a teljes zűrzavar. És ne feledjük: nem sok néző fog otthon őstörténeti búvárkodásba kezdeni, a többség egy jó, vagy esetleg gyanús élmény birtokában távozik a borsátrak fel, és egy óra múlva már csak az adrenalinkeltő látványra emlékszik svanyú böfögések közepette.

Ősmagyar egyházak és szekták, gyógyítók: 

Ha eddig jogos volt felelőség dolgáról beszélni, hát akkor a hitvilág dolgában különösen jogos! Az elmút 60 évben már-már végleg tönkretett magyarságunk természetes belső igénye a hitből meríthető erő megbecsülése. Azonban nagy bátorságra vall, ha valaki a mai korba helyezi a 9. században is már évezredes múltra visszatekintő hitvilágot, netán még intézményesíti modern kommunikációs eszközökkel körülbástyázva. A kísérlet társadalmi következményei nehezen láthatók előre... Sokszor a mozgalom elindítóinak eredeti szándékát is átlépheti a nem várt népszerűség, vagy az emberek felett érzett hatalom mámora, vagy akár egyszerűen a show-biznisz egy zavarbaejtően új lehetősége. 

Természetesen a teljesség igénye nélkül és segítő szándékkal írtuk a fentieket. Azonban, hogy bizonyítsuk: mi sem vagyunk tévedhetetlenek, sőt: tévedtünk is egy adatértelmezésben, a 2008 őszén megjelent Bakay Kornél - Papp György: Lovasíjászat és őstörténet című könyvben, íme erre egy javítható példa:

.

A tévedés pedig a következő: az a bizonyos dupla szár lehet, hogy nem dupla - ezen a képen. Még akkor sem, ha kipróbálhatóan elkészítettük és nem is volt vele semmi gond, sőt: erősen hasznosnak is bizonyult kritikus esetekben. Valószínüleg a kantár, illetve a szügyelő egy részét vaksiskodtam hozzá második szárnak, ámbár a ló nyakán van néhány félreértelmezhető szerelék. Láthatjuk a harcos képét a fentieken és láthatjuk , - ahogy egy lelkes hívünk és teljességgel  jószándékú, valamint sasszemű olvasónk látja: -  egy vadászét . Ez azonben nem érinti az ellenőrizhető kisérleti régészeti mondanivalóját. Ezért vállalom a korrekciót nyugodt szívvel.

Nem akarok most abba a vitába belemenni, hogy mennyire lehetett gyakori az oroszlánvadászat a turáni vidéken, vagy hogy mit keres a levágott emberi fej a szügyelőn, vagy hogy hogyan húzza csepp alakúra az íjat hősünk...  Mert akkor az is kérdés lehetne, hogy az oroszlán  tényleg célpont? Vagy inkább a harci erő ókorilag ismert szimbóluma? És mit keres a vaddisznó itt...? Szóval legyen ennyi elég.  Az észrevételt köszönöm, a hibát elismerem! Örülök, hogy olvassák könyveimet, könyveinket, legalább néhány gondolat megfogant. Már csak a nagyobb terjesztőknél van néhány példány a "Lovasíjászat és őstörténet"-ből, ezért hamarosan a második kiadással érkezik könyvünk.


 

(folyt.köv.)

Hozzászólások
Oszd meg a hírt másokkal is!

Hozzászóló neve* (name)

E-mail címe* (E-mail adress)
Hozzászólás* (message)
Biztonsági kód* (safety code)

A hozzászólás nem tartalmazhat HTML kódot. E-mail címe NEM lesz nyilvános!
A hozzászólásokat a támadások kivédése okán a megjelenés előtt moderáljuk. Ezért - a terheléstől függően - némi időbe telhet, amig hozzászólása megjelenik. Köszönjük türelmét!


Köszönjük 1%-os felajánlását és céltámogatásait!
Karahun Örökségvédelmi Alapítvány © 2005-2013
Számlaszám: 72100237-11053411 Külföldről: SWIFT kód: TAKB HU HB
IBAN: hu57721002371105341100000000



Végh làszló - 2015.08.21. 12:05
A pogány rèsznèl írtad, hogy hitetlen. Nem írtad ,az eredeti jelentését:( latin) paganus : falusi. Legalàbbis én így ismerem:-)
Veiland Melinda - 2011.10.08. 11:02
Sziasztok!

Egyenlőre csak szűk körben, de ádáz küzdelmet folytatunk a megélhetési magyarok népszerűsítése ellen. Ennek örömére igen gyakran szoktunk idézni tőletek. Szeretnélek megkérni benneteket, hogy a helyesírási hibákat javítsátok ki az oldalon, hogy ebbe se tudjanak belekötni!

Köszönöm!

Veiland Melinda